November harmadik heténél tartunk immár, és egy hármas MILF akcióval kezdünk. Negyven év körüli milfeket engednek négerek közé és láthatunk így egy fura jelenetet. Szerintem csak egy egy alkalmas akció volt, a csajok csak vendégszerepelni jöttek ide.
A kis Lola Bulgari isteni pinás jelenete annál inkább érdemes megnézésre szerintem. Végre nem bohóckodnak dupla anállal, jól meg lesz baszva pinába is a kicsike. Jó vastag faszokkal tágítják és kúrják meg. Atomjó jelenet.
Másnap jönnek az oroszok. A szokásos "nagy ablak a háttérben fehér kanapéval jelenet". Roxy Dee miatt néztem csak meg, de jó kis gape-eket lehet látni a másik két csajtól is, végülis nézős a cucc, csak én ezt a helyszínt nem bírom annyira.
Nna ne már ! Crystal Greenvelle és Kira Thorn egy double addicted részben !!! A ilyen jelenetek miatt éri meg csinálni a blogot. Minden megvan aminek itt kell lennie. Két szuper bomba csaj, isteni fenekek, lábak a végén pedig az összes geci Crystal fenéklyukából Kira szájába csorog.
Arwen elasztikusfenekű Gold és Linda Sweet jönnek és még csak szerda van. Arwen jeleneteit soha nem hagytam még ki és most sem kell csalódnom benne, Linda meg már veterán a szakmában, hozza a profi szintet ő is. Mindkettejüknek becsusszan az ököl seggbe, és az akció jelenet is fasza. Linda szinte akkorára tágul mint a nagymester Arwen.
Másnap Luna tini Rival bánik el két négerrel. Nem ez a legjobb jelenete, de azt a gyűrűs fenéklyukat tuti egy órán át tudnám nyalni, szívni, szopogatni azt tuti. A jelenet vége itt is nagyon jó lett, ultra közelik a fenékről, ahogy kipúzza a cuccost.
Ria Sunn cuckold jelenete remélem csak egy kihágás és nem lesz belőle rendszer. A faszok közelében pinát nyaló cuckold tagoktól azért még mindíg lekókad a cerka.
Hétvégére jön két welcome in porn első jelenet, de nem nagy számok szerintem, és még marad egy igazán nagy durranás is, mégpedig Sandra Luberc visszatérő videója. Régi nagy kedvencem volt a drága és úgí látszik nem veszített régi fényéből a kényszerpihi. Azért a jelenet lehetne klasszabb is, alig van benne gape, pedig Sandra ennek a mestere. Nna de legalább újra itt van !