44 jelenetével lassan már a legfelkapottabb csakszi lesz a Legalon Niki, akit az elejétől végigkísértünk a fejlődés útján. A jelenet címe amúgy Mai Thai is back, amit amúgy leszarok, mert olyan nagyon semmilyen a Thaiföldi csaj, hogy nagyon. Egy fasza közös gruppen jött ki tőlük két résszel, amit most megnézünk, de részemrőlc sakis Nikike miatt, nézzük mennyire lett profi az évek során. Nagyon !
Az első részben egy 2/2 jelenetet kapnak és szépre tágulnak mindketten, de főleg Niki gape-jei isteniek, szépen úgy marad a fenéklyuka mikor kiveszi a faszt neki a srác ahogy kell. Isteni mint mindíg. Természetesen a duplázás sem idegen egyik csajtól sem elég profin tolják és fogadják be a dupla faszokat a seggükbe. Majd persze szopják onnan a segges farkakat. Niki fenekébe érkezik a geci és belepúzza a másik csaj szájába.
Folytatódik az orgia és máris igazi orgiává válik. Felszopás után duplázzák főleg a csajokat, annyira nagyon jelenetéktelen az ázsiai csajszi, hogy áttekerem minden pillanatát. Bezzeg Niki, istenieket tágul és tudja mit mikor kell széthúzni, kinyomni és befeszíteni. Csakis az ő szuper mega-gape-jei miatt éri meg megnézni a jelenetet ! A gecik a végén szokás szerint lagymatagok lettek és Mai Thai is az maradt.