Új rovatot izzítok be, amiben top tizes dolgokat válogatok majd ki. Kezdjük is a kis édes Nikivel, aki idén már 10 jelenetet tolt le nekünk, illetve tizenegyet, de amiben Charlotte Sartre a partnere, abban annyira elviszik előle a showt, hogy nem tud érvényesülni Gape-ileg. Egy videó is lesz a felsorolás végén mindíg, ahová összevágtam a megemlített jeleneteket.
Januárban jött a "már majdnem kész a bevetésre" rész, az almost ready to roll. Hát eléggé kész volt ő már ekkor is. Nézzétek, ahogy a dupla faszból kirántja a picsáját és belenéz a kamerába. Szerintem van egy pót monitor a csajoknak, ahol vissza tudják nézni magukat a jelenet közben. Pont a saját kitágult picsácskáját nézi az édes.
Februárban Kira Thorn mellett elég nehéz volt gape-labdába rúgni, de azért sikerült. Dettó ugyanaz a póz, két faszból belenézés:
Kapott még egy 7/1 gangbanget ugyenebben a hónapban a drága azért itt bemutatta amit kell:
Majd márciusban jött a menetrend szerinti néger jelenet, ahol legalább tágítani tágították szépen.
Monika Wild-al közös szettjében az volt a jó, amikor Móni szopta a segges faszokat ő meg elégedetten csak várta a sorsát. Annak idején emlékszem ezzel lett végem.
Aztán persze ne feledjük a 10/1 jelenetét, amikor sorban a falnál megbaszta mindenki. A kigyúrta makifej főleg:
Talán még a szőke édes Krystal Caitlinnel volt a legszenvedélyesebb a lányok közül. Brutálisakat tágult ő is a jelenetben.
És persze itt volt nekünk a kibebaszottul év jelenete Syren de Mer rész két epizódra vágva. Kapott alapos baszást is, de imádtam azt is amikor creampie jelenete volt a csoda-milffel:
Ebben a hónapban is volt egy szép creampie szettje már amiben ezt láthattuk :
Videó: