Lassan vége ennek a hónapnak és csak győzzük kapkodni a jobbnál jobb (és sajnos rosszabbnál rosszabb) jelenetetek után. De most még nem a májust nézzük meg, annak az élménye még túl élénken él bennünk, hanem az előző hónapot. Április a Gonzóval.
A stúdió már lassan 1500 jelenetnél tart, ami elég elképesztő szám, ebben a hónapban is csináltak legalább minden munkanapra valót. Kezdjük is máris a széjjel varrt Megan Inkyvel, akivel egy külsős helyszínen forgattak. Tudjátok, hogy nem rajongok ezekért a helyekért, ezt a csajt is inkább megnézném egy professzionálisan megvilágított helyen, mert amúgy nem is rossz. Tudjátok; neki is pókháló van a mellbimbói körül, mint Bonnie Rottennek.
Pár nap múlva az orosz Camilla Moon kap egy hármas penetrációt. Kurva jó baszást kap a 31 éves kis édes, remegve élvez el benne, nem is értem, miért nem figyeltem fel rá jobban, elsiklottam rajta, pedig nagyon ügyesen tud baszni.
A szokásos pisis trendet a Dellai ikrek sem kerülhetik el, megkapják mindketten a pisit az arcukba és a fenéklyukukba is, én bírom amúgy őket, sajna együtt szinte már alig jönnek, pedig úgy az igazi! Most Eveline vesz részt ebben a kezelésben. Nézzétek a képeket:
Az orosz 27 éves Sandra Wellness beavató jelenete volt a következő, amivel megint csak azt érzem, hogy miért nem vertem ki rá, és milyen rohadtul kurva jó csaj! Szép hármas fogatot adnak neki és semmi dupla anál, rendesen basszák a picsáját és a pináját is egyszerre. Nagy tehetséget látok benne.
Aztán Shirma Malati visszatérő szettje jött, amit eléggé bírtam, majd Sonya Durganova kapott maga mellé négereket egy 4/1es jelenetben. Szegény Ria Sunnt is szájba pisilik egy régebbi jelenetében. Ő az egyik, hanem a legtöbbet forgató csaj, ne csodálkozzunk, hogy ezt is megcsinálja. Egy kádba teszik bele és végig teljesen meztelen a jelenetben. Rezignált arccal nyeli a pisit és a gecit is. Nem élete baszása a jelenet.
A kis 22 éves Renata Fox-ból egy nagyon jó kis tini csaj lett mellbimbó piercinggel, mindennel. Most sajna egy elég uncsi POV jelenetet kapott, amiben ugyancsak van piss scene is. A Dellai ikrek másik fele Sylvia és megérkezik, de ő nem pisil (szerencsére és végre), hanem egy 5/1-es szettet tol le nekünk. Semmi extra egyébként, egy szokásos iparos DAP jelenet, de ahogy a végén kitolja a picsájába engedett geciket azért eléggé odabasz, még posztot is írtam róla.
A frisshús tini 18 éves Sheley Bliss-el folytatjuk, akiről persze írtam kielemzőt is és imádtam a jelenetét. Most, hogy jobban belegondolok, nem volt olyan kemény és vad a jelenet, de lehet megérdemelt volna egy Szétbaszva cimkét, amiért ilyen kezdő és fiatal a csaj. Rettentően szétbasznám a kis édes picsácskáját.
Sophia Laure-ról már írtam, van szenvedély a 25 éves kis francia tiniben. Most a brazil Francys Belle-t rakták mellé, akivel nem rossz a jelenetük, de annyi mindent akarnak már belevinni, hogy végül nem marad idő semmire. Öklözés mindenhol, de azért a férfi öklök csak nem csusszannak be 10 percnyi seggbekúrás után. Szóval, sajna olyan felamás a jelenet.
A hónap utolsó szettje még egy elsőzés a 29 éves Paulina Soul művésznevű hölgytől. A jelenet foot fetishnek van meghirdetve, de hol vannak már a régi szép idők, most a faszik lábait kell nyalni, amitől konkrétan okádok. Ez a fétis megszégyenítése, és az egyik legundorítóbb dolog, amit valaha is el tudok képzelni. Nna de ne a károgásommal zárjuk a hónapot, mert az egyik, ha nem a legerősebb felhozatal jött meg Gonzóéktól. Még sok ilyen hónapot, mint az április volt!