Várható volt, hogy az amerikai Angel Smalls, el fog jönni Giorgio-hoz is egy kis akcióra, és ez most meg is történt. Nna de megadják ám a módját, nem csak olyan eljött és megbasztuk stílusban. Egy két részes "gyalázás" keretében tágítják és basszák agyon a fenekét. Mellékes statisztaként jönnek még jócsajok és hát nem is kell mondanom, hogy az örökös mellékszereplő is jelen van - Selvaggia.
Nemhiába hívják small-nak a csajt, 160 centijéhez, 39 kg társul és két pici 35-ös láb. Már a kényeskedés is szexi a jelenet elején; Selvaggia apáca cuccban, Angel a kiválasztott, Dominica pedig két kurvájával jelenik meg. Lábujjakat kell szopogatniuk, szóval jobban nem is kezdődhetne a dolog, közben pucsítanak és extra közeliben megnézhetjük a fenéklyukukat is.
Selvaggia talán túlságosan átérzi az apáca ruha adta szerénységet, mert saját magához képest nagyon halványan nyal segget. Pedig Angel aztán tágul mint az álom, 39 kgjához képest olyan gape-eket csinál, hogy élvezet lenne tövig belenyalni, de a Sel csak imitálja a dolgot. Ahogy Dominica felváltott kézzel öklözi a legszebb ebben a témakörben, amit csak láthattunk, Sel pedig szorgalmasan nyalja a pináját.
Aztán gyorsan megjön két srác, akik elkezdik tolni őt is és persze Selvaggiát is duplán. Bírom, hogy a haja sosincs Angelnek megcsinálva, olyan béna kócos és összevissza. Persze szopja ő is Sel fenekéből a seggesfaszt serényen. Szegény Sel milyen sokáig várt arra, hogy végre dughassák, eddig csak mindenféle őrültségeket kellett csinálnia. A háttérben a lányok kicsit egymást szeretik, Gabriella Lati meg szétunja az agyát. Közben csere van Angelt basszák meg szépen DPben, amit már a lányok sem bírnak, olyan háttérszereplőként simizik őt.
Mindíg mondom, hogy mennyivel látványosabb egy vékony csajt mikor análba tesznek. Angel Smallsnál ez kiválóan előjön pld. amikor beleül a faszba. Főleg amikor Sel a leveszi végre a magassarkút róla és hol a lábujjait, hol pedig a fenéklyukát szopja. Az első rész végét és szájba beleveréssel ünneplik meg.
Angel persze nem bír leállni a lovaglással és kiválasztja a legnagyobb farkú legmagasabb tagot, akinek belecsüccsen a farkába seggel. Csodás látvány ahogy megállás nélkül tövig ki-be csusszan neki a bré. Közben szállingóznak befelé a többiek is és amikor már összejön négy farok, akkor naná, hogy jön egy félórás DAP szekció, amiben mindenféle pózban megtolják a két csajt. Selvaggia sajna annyira másodhegedűs lesz egy ilyen csaj mellett, hogy inkább visszatér az ATM-hez, de nem pénzt akar kivenni belőle ...
A csajok meg közben simizik őket, de pld. Gabi még csak le sem vetkőzik ... Aztán Dominicának eszébe jut, hogy mi lenne ha párosban öklözné meg a két csajt, ha már ilyen szépségesen kitágultak. Meg is teszi, de Sel-nek eléggé nem jön be a dolog. Angie viszont még egy faszt is elbír az ököl mellé. Brutális a kiscsaj. Aztán hátulról pucsítva is megbasszák őket sorban és itt is az év egyik legszebb tágulását hozz az amcsi csajszi. Veronica Avluv mellett neki örülök a legjobban, hogy átimportálták! Mosolyogva és élvezettel fogadja a faszokat bárhonnan és bármennyi is jöjjön belé.
A végén végre aktivizálhatja magát még Selvaggia, amikor a geciket kell fogadni. Nem sokat, mert csak négyen szerepeltek férfiak, de azért kapnak elég jól. Dominica még arra használja a dominanciáját, hogy a cipő talpát is lenyalassa a lányokkal, majd búcsúkép. A végére Gabriella már el is tűnik a színről. Akkor minek volt itt egyáltalán?