ÁÁÁÁÁ, de bírom a kis hülye picsát, és kis pihenővel vissza is tért hozzánk újra. Nem is egy akármilyen jelenetben, egy négy emberes gruppen érkezik tőle a mostanában "divatos" pisivel megbolondítva. Duplán megkapta tőlem a csajszi a Szétbaszva pecsétet, szóval tud valamit. Fél millió egy ilyen jelenet, bevállalnátok ? :)
Nem szabadulok a négeres jelenetektől, pedig eskü nem direkt válogatok ilyet, de itt is ők gyalázzák a csajt. És gyalázzák, mert bírja az ilyet. Lenyomják a földre és úgy szopatják, hogy a másik a hátát tapossa a lábával. Látványos az biztos. Azt amikor baszás közben a fejét tapossák kibaszottul utálom, az már baromság, az hogy pofozgatják vagy ilyesmi még belefér de ez nekem nem igazán. Sorba basszák a fenéklyukát, szépen mind a négyen egyesével. Vadul persze, nem a romantikus módon megy a szex.
Aztán egyszer csak hopp megy szájba pisi, de nem olyan mennyiség mint a múltkor ment a srácoknak, Pár másodperc az egész. Törölközés és action. Majd rámennek a duplázásra is, DAP közben kap egy adag pisit megint amit röhögve fogad a kis kurvája. Le is nyeli és az arcára is kerül belőle bőven. Mindezt röhögve és közben belemozogva a faszba ami benne van a fenekében. Hát nem imádnivaló? Basszák duplán a csajt még, ütik vágják és szerencsére 38. percnél lekerül róla a hari is. Az anyja picsáját annak a makifejnek aki folyton a lábát teszi a csaj arcára, meg a szájába, a baromja ...
Így pucéran kúrják a kicsikét, rettenet szexi minden egyes másodperce. A falhoz állítva sorban állnak, majd a földön is tövig, heréig kúrják a picsáját. Megy egy pár adag geci a fenéklyukába, meg egy adag pisi is, és azt fingja ki, de már nem issza meg, csak magára önti. Majd jönnek a geci adagok a kis arcocskájára. Brutál jókat élveznek kivételesen a srácok, aztán kap még egy adag pisit az arcára is, amivel lemosódik a sperma egy része ... A végén slussz poénnak megmutizza a bicepszén lévő kis cuki tetkót, ami egy csajszi akinek a szájába pisiznek :)))