A magas vékony hosszú lábú csaj nagyon bejött nekem, pedig aztán tényleg nem az esetem, de kőkeményen baszható és ütik vágják közben ami csak felizgatja a kis ribancot, most megkapja szépen amit kér. Eddig volt neki mindenféle fajta DP, amiben végig a hosszú lábaira koncentráltak, nna meg a szép kis izmos seggére, most jön a szokásos menet, megkapja ő is a pisis jelenetét.
A szokásos pózolós dildózós rész után nem a szokásos szopást kapjuk, hanem egyből egy odaállós - szájbapisilést, aztán kezdik csak egyből kúrni a fenekét. A jelenet érdekessége még, hogy simán, keményen pofozzák közben, nem is kicsit. Chris Dimaond partnere a Curtisfejű gyerek, akit eléggé utálok, mert nem a csajokkal tolja a szemkontaktot, hanem a többi faszival. WTF ???
Szóval ők ketten basszák szépen DPben Linát, és szerencsére csak épphogy kap pisit a csaj, mondjuk azt máig nem értem hogyan lehet álló fasszal szájbahugyozni egy csajt utána meg visszarakni a fenekébe. Próbáljátok ki otthon - nekem nem sikerült.( mármint az álló farokkal pisilés, nem a barátnőm arcába :)) Szóval vinnyogva azért élvezi a csaj, és ütig vágják a seggét melleit arcát mindenét. Nagyon keményen, de tényleg, szinte tiszta erőből ütik arcba vagy 10x. Brutál.
A geci adagok szánalmasak szokás szerint és pisi is már alig van a végére a srácokban. Különlegességnek nem rossz a jelenet, a csaj szexi és brutál mazohista, mindent meg lehet vele csinálni, de jó lenne ha átkerülne a GGhez, ott még szebben meg tudnák csinálni.