Drahomira Juzova a cseh csaj, akit egyre jobban imádok. Lady Dee művésznévvel már a héten is írtam két jelenetéről, amiben épp hol Anna deVille-t, hol pedig a kis francia Luna Rivalt segítette a jelenetben. Kicsit félvér a drága és már elég rágóta itt van amúgy velünk, de mostanában lett a figyelmem középpontja. Rohadt jó csaj ugyanis, és nem az a Jureka Del Mar féle kiélt thai ribancos, hanem kellően stílusosan szexi a drága. A Blackened tudjátok melyik; amikor először négy fehér faszi, aztán geci minden és ugyanez egyből feketében is. A csajban van valami kurva jó határozottság, magabiztosság és szexiség is egyszerre, de lehet hogy csak én látom így. Talán annak idején Belle Claire-nél éreztem ezt így, azóta sem látom meg itt a Legalos csajok között.
Szóval nézzük először, hogyan bánik el a négy fehér sráccal. Sajnos a combcsizma végig rajta marad, pedig isteni szép csinos erek talpikói vannak, régebbi videókban már mutatta őket, de itt nem fogja. Nagyon pici faszverés és szopás után már mozog is a fenekével a drága. Minden pillanatban amikor tudja masztizza a kis pináját, még DAP közben is. Közben pedig mosolyog a kamerába a kis édes, fúú de nagyon basznám én is. Megkapja szemből és hátulról is a szokásos DAP adagokat és a végén a szánalmas geciket, amiket gond nélkül kortyol le egyszerre.
Aztán bepucsít a kanapén és ráüt a fenekére, hogy gyertek! Jönnek is a fekák álló brével persze. Sokszor van amikor ez a második fele jobb szokott lennie a Blackened szetteknek, hát most elég sokat bénáznak a srácok, meg hát persze nem lehet szegény csajt békén hagyni, bele kell tolni a szájába a farkunkat még akkor is, amikor egyáltalán nincs kedve, mert mondjuk végre élvezné a baszást. Aztán a falhoz állítva mikor odapucsít a drága azért az eléggé állat. A faszik meg sorban állnak rá. De sajna erre sincs igazán idő, így inkább egy adag geci megy a seggbe a többi meg a szájba. Drahomirának nem nagyon okoz gondot ezeknek a lenyelése sem !!!