ndíg meglepődöm a kép és a fények kibaszott brutál minőségén az American Anal jeleneteknél. Gondolom, hogy nem egy Samsung telefonnal veszik fel a szetteket, hanem egy több milliós kamerával és fényként sem azt a Ringlight-ot használják, amit én rendeltem az Aliexpressen. Szóval brutál, mondjuk emellé még kell egy brutál jó nő is, ami most épp megvan, mégpedig Angelina személyében. Két négert kap természetesen, és érdemes annak is megnézni a jelenetet, aki nem komázza a tengeren túli csajokat és a stílust, mert olyan éles képeket láthatunk mindenféle elsődleges nemi jellegekről, hogy csak tátjuk a szánkat majd.
Olyan kis cuki a csaj, picit elálló fülekkel, jól megcsinált szilikon mellekkel, szép kis pinával. Jönnek is a nagyfaszú négerek rá és mivel DP a cucc, szépen kúrják a nuniját is, nekünk DAP és TAPhoz szokott szemünknek eléggé sokat. Nna de nem baj az, szép képeket lehet készíteni róla így is. Pici harisnyás a talpa, amiket ugyancsak láthatunk a közelieken. Ez az első négeres DPje, ezzel marketingelik a szettet.
Nna és aztán jön csak a veleje a jelenetnek, mert ugyanis meztelenre vetkőzik a drága. Illetve jönne, csak, mert a csaj nagyon rendben van, de a faszik plöttyedt félig merev farka épp csak a végére érdemesek. Illetve hogy nincs tövig, heréig baszás, csk a makk végének a begyömöszölése. Szóval szegény csaj, csak várná, hogy jól meg legyen baszva, de egy nagy bénázás van csak. Ami miatt mégis megéri a jelenet, az a rohadt jó világítás, és a bazijó csaj. Angelina, kérlek, gyere át ide hozzánk egy kicsit forgatni !