Repüljünk vissza egy pár hónapot a nyárba és nézzük a Gonzo kiket hozott át Európába forgatni, vagy kiket nyert meg magának a környékről. Nem volt ez rossz hónap, majd meglátjátok !
Máris itt volt elsején Adel Asanty a tetovált csajszi, az ukrán 22 éves tini, de mi inkább a másnap kijött (sajnos) régen forgatott Sasha Zima jelenetet nézzük meg, amiben partnere az egyik Dellai csaj volt. Sajna kicsit összeszedetlen a jelenet, többet látjuk azt ahogyan nekikészülnek egy jelenetnek, mint a tényleges akciót. Pedig Sasha Zima az egyik legjobb a szakmában !
A román Nelly Kent nem olyan rossz csaj, meg szoktam nézni a jeleneteit, jöhetne már a GGhez is, mert itt nem kapja meg igazán ami kéne neki úgy érzem. A brazil Alice Alcantarat is próbálom megszeretni, már csak a nagy nevű brazil elődei miatt is, de eddig még nem nagyon volt kiemelkedő munkája. Sandra Lubercet viszont nem kell megszeretnem, mert már régóta imádom, ő volt talán az egyik első csaj aki miatt elkezdtem a Legalt látogatni.
Most látom hogy Timiről annak idején nem is írtam, pedig Anina Silkel tolt egy régebbi szettet nekünk. Csak a szokásos, férfiakkal egyáltalán nem foglalkozva baszatja magát, faszról faszra élvez, szopja a segges faszokat is, de a végén a gecihez még csak véletlenül sem ér hozzá. Classic Timea.
Aztán a magyar Anita Bellini és Linda Sweet hoznak egy pisis jelenetet, ami nem lett olyan rossz, de szerintem ez sem ma készült hanem már évek óta várja a sorsát. Szerencsére azért nem gyalázzák úgy meg a csajokat mint a másik stúdiónál, és Linda is hozza a tágulási tudományát szépen.
A kis 22 éves amerikai tini beavatását nagyon bírtam - írtam is róla kritikát.Nem úgy mint Julia Red jelenetét, aki ennél szállított már nekünk sokkal szebb jeleneteket is, szerintem ez még kezdő korszakából maradt itt. Viszont Florane Russel aki az egyik legszebb csaj az egész oldalon atomjó jelenetet hoz. Kritika itt.
Susan Ayn meg Francys Belle-el érkezik, szóval öklözés és arcba squirt lesz a javából ! Susie-t rendesen helyben hagyják ám, pofozás és kőkemény baszás vár rá, minden lyukába. Jó jelenet lett nagyon !
Sajnos ilyen szutyok szettekkel is jönnek, mint Mia Linz jelenete, vagy Alice Alcantara-é. De Ria Sunn mondjuk kárpótolhat(na) érte egy teljesen meztelenre vetkőzött baszással, de csak szenved a jelenetben, alig várja hogy vége legyen.
Szóval elég gyenguszra sikerült ez a Gonzoi hónap és ezen még a régi kedvencem Natalia Pearl szettje sem nyújt vigaszt.