Avluv és Wild közös jelenetét naná, hogy nem hagyhatjuk ki, még ti is felhívtátok rá a figyelmemet, persze nem felejtettem ám el, csak épp jöttek és jöttek az új jelenetetek sorban. Szóval Vera és Monika, aki két fogalom itt a Legalon, Vera pedig nem csak itt, hanem szerte a világban. Mit tud kezdeni egymással ez a két bombacsaj, főleg úgy hogy az idősebb simán lehetne az anyja a fiatalabbnak.
A balkonon kis nyálas felszopás után pillanatok alatt spriccel is Vera Mónika szájába. Tudjátok mire képes, kiveszik a faszt a seggéből is már jön is a pinalé, de olyan hevesen, hogy valami egészen elképesztő. Nem gondoltam hogy lesz olyan jelenet, amiben valaki lepipálja Mónit, de Vera képes rá, meg talán Bonnie Rotten, meg Adrianna Chechik a világon.
Szerencsére a makifejek nem nagyon akarnak kúrni, a két csaj olyan szinten elszórakoztatja egymást, hogy nem kellene farok. Esetleg csak akkor használják ki hogy nekik az is van, amikor épp valaki majd' könyökig benne van a másik fenekében és közben kúrják a pináját is. Aztán játszadoznak a szex hintában, vagy miben. Ezt látnotok kell. Móni már nem is öklözi, hanem kezezi, vagy karozza Verát, aki eszméletlen szépeket élvez. Amikor meg squirt van neki akkor odateszi a szját és vadul nyalja a puncit. Nem lehet olyan rossz érzés ...
Brutális a két csaj, és végre egy nézhető Interracial jelenet, persze nem a szereplő faszik miatt, akik közül az egyik rohadtul hasonlít valakire, talán egy focistára vagy nem is tudom ... ellenszenves. De ez nem róluk szólt hanem a két csodanőről.
Erre most nem adok százalékot, mert a dugások elég feledhetőek voltak, ez inkább egy kis kitekintő volt ... Azt meg úgyis tudom, hogy ti (is) imádjátok a csajokat !