A kis Daria még nagyon kezdő a Legalnál, Niki meg már alap embernek számít, ő lesz a bevezető tanára a 28 éves kis orosz puncinak. Szopja is gyorsban a mellbimbóit, majd élvezettel nézi ahogy az első fasz bassza a seggét. Dörzsöli a kis pináját, majd persze szopja a segges faszt is. De nem sokáig bírja, hogy ő belé ne kerüljön farok, már tartja is oda a fenéklyukát. Ami Nikinél már alap, a dupla anál, az a tetkós mellű kezdő csajnál még furcsa, nem is nagyon megy neki a DAP, ellenben Niki meg olyanokat tágul, hogy öröm nézni.
Nem is bírja a bénázását nézni inkább megmutatja neki hogyan kell ezt jól csinálni. Beleül duplázva háttal a farkakba és ordítva baszatja magát. Tényleg egyre felszabadultabb és ügyesebb a csaj, gape-ezik az a csodás tág valaga, és közben ki sincs a faszokból. Daria teljesen eltűnik a jelenetben, pedig nem lenne rossz csaj. Ellenben Niki egyik legszenvedélyesebb jelenete lett. Két kézzel húzza szét a saját picsáját, heréig kőkeményen lovagol a farkakban.
A végén is az övé a nehezebb feladat, a másik csaj fenekéből kell a gecit jó kedvvel meginnia. Ezt is úgy teszi meg, hogy a minimális undor nem sok, annyi sem látszik az arcán. Isteni ez a nő, hihetetlen !