Hogy kiszolgáljam a közönség ízlését számomra nem olyan kedves jelenetekről is írok, ha nagyszabásúak lettek; ilyen ez is, mert egyik csajt sem szeretem olyan különösebben. Amirah legalább magyar, ezért illik megemlíteni, de Jolee nem nagyon vált ki belőlem semmit. De talán a jelenet végére ez más lesz. Egy két részes eposzt kapott a két csaj Giorgiotól.
Amikor egymás mellett állnak venni csak észre, hogy majd' egy fejjel magasabb a fültágítós csaj a magyarnál. AZ első jelenetben három faszi aztán még négy tolja meg a két csajt. Persze nem sok idő megy a pettingre megy az action pár perc múlva. Az első rész semmi extra, először egyben, majd dapban kúrják meg őket. Tágulásban és pózban sem bajnokok, és Jolee feneke még nagy is. Nekem legalábbis ... Amirah teste viszont szép barna és izmos is. A geciket ő fogadja fenékbe, majd jön is az erősítés, mert ez meg se kottyant a csajoknak.
Egy elég erős szopatással kezdünk ahol Amirah nyála belefolyik a másik csaj szájába, akit épp homlokon ütnek a herék. Szépen és jól mélytorokkal szop a magyar csaj. Persze itt is kapják seggbe duplán mind a ketten, de engem igazán a jelenet felétől vettek meg, amikor végre leveszi Amirah a magas sarkút. Kicsit a lábát is dugják, de végre már valaki csaj, aki mezítláb tolja - mégha csak negyed részét is a jelenetnek. Itt még azért egy az egyben basszák őket a földön és a kanapén is beleülve, de olyan igazi nagy látványra ne számítsunk. Amirah már a gecire vágyik, amiket szépen és profin meg is kapnak.
Nekem ez olyan iparos munka, de hát hiába nem tetszhet minden nő, nekem alapvetően más a stílusom. Erre nem is adok százalékot, mert nagyobb személyes lenne megítélni, döntsétek el ti.