Kedvenc stúdiómnál is átfutjuk a márciust. A konkurens Gonzónál nem volt egy kifejezetten nagy hónap, de GG-ben nem nagyon szoktunk csalódni.
Kezdjük is a március a rémisztőre plasztikázott Jasmine Jae-vel, aki egy lépcsőházi gruppent tol le nekünk. Ez a nő úgy ocsmány, ahogy van, tisztára Maria Geronazzo. Ronda fejjel, kis szűk béna fenéklyukkal, és az egyik legelbaszottabb mellel amit valaha láttam.
A sokkot gyorsan ki kell pihenni, erre kiválóan alkalmas nekünk a kis édes minimellű isteni picsájú Kira Roller, aki egy double addicted részt mutat a tinipinás Tina Kay-jel. Annyira jó a jelenet, hogy a poszt megírása után ki is verem szerintem rá megint.
A kis szőke Stasia Blond beavatása után jön nekünk a kis ribanckurva Madison Lush, aki most sem hagy cserben minket; most pedig csak két fasz bassza meg a nagy fehér valagát. Betty Foxx pisis szettje előtt, amiről írtam kritikát is, itt van a tini Danna Ray, aki ugyancsak ügyesen lovagol a faszban, és egy meglepő 1/1 jelenetben teszi ezt.
Aztán itt volt az isteni fenéklyukú Angie Moon, akiről tegnap írtam pont egy összefoglalót, ebben fingott egy kibaszott nagyot a másik csaj - Julia Red szájába. Még csak kilencedike van és mennyi sok jó cucc. Pld itt van Nicole Black újabb jelenete is, amiben társa Monika Wild. Így hát öklözhet picsát, kaphat sok sok squirt-öt az arcába és nem finnyáskodik a kinyomott gecitől sem.
A magyar csaj Amirah Adara 7 emberes jelenetéről írtam, de előtte ugyanilyet kapott még a kis édes gót csaj Charlotte Sartre is. Összehasonlíthatatlanul jobb mint Amiráé, majdnem egy szétbaszva pecsétet ér, ide-oda dobálják a csajt, ütik-vágják és basszák péppé.
Az Arijna nevű kis orosz tini kiképzése is folytatódott, kapott ő is egy remek gruppen partit. Igazi orosz feje van a csajnak, szokásosan ügyes persze ő is, de amúgy semmi kiemelkedő.
A tetkós Adreena Winters is megkapta a pisis szettjét, majd jött az Outnumbered Anna DeVille-el, amiről írtam persze posztot annak idején. Csakúgy mint Kristy Black-ről, akit nem tudok megszeretni Giorgionál sem. A Foxie nevű csaj egy szóló jelenetet vállalt, illetve egy krémezős dildózósat, nem volt egy nagy cucc, de Samantha Rone lépcsőházi gruppenje azért odabaszott. Imádom továbbra is a kis amcsi szőke puncit. Imádom az arcát miközben basszák, olyan kibaszottul fáj, de abba ne hagyd, mert a világ legjobb érzése ez.
Jureka Del Mart szájba pisilik, majd újra Nicole Black érkezik, a 3 fekete 3 fehér fasz ellátásával. Csodásra tágul az édes, azért hat fasz megteszi amit meg kell. Szép dupla behatolásokat kap, de hát a négerek a végén nem tudnak gecit adni neki - szokás szerint.
Angie Moon is duplázik és néger faszokkal baszatja meg a tökéletesen széjjel kúrható picsáját, ilyenné:
Szegény Lis Blacknek is el kell szenvednie egy pisis őrületet, ez már a harmadik ilyen jelenet ebben a hónapban, majd jön a következő Outnumbered rész, benne Lisey Sweet itt a teljes kielemző kritika róla. Ezt a remek kis hónapot Lydia Black-el fejezzük be, tudjátok a felnyírt hajú szuperseggű csaj, akiról külön idei felfedezett képet is csinálnom kellett, annyira bírom ahogy baszni tud.